A Dunavarsányi Weöres Sándor Óvoda Művészeti Munkaközösségének vezetőjeként a Magyar Kultúra Napja alkalmából, kollégáimmal egy szívünkhöz különösen közel álló kezdeményezést valósíthattunk meg: meseíró pályázatot hirdettünk óvodásaink és családjaik számára. Célunk az volt, hogy teret adjunk a közös alkotás örömének, és lehetőséget biztosítsunk arra, hogy a gyermekek fantáziája szárnyalhasson. Nagy örömünkre, számos szívhez szóló, kreatív és fantáziadús mese érkezett. Megható volt látni, mennyi szeretet, figyelem és közös élmény rejlik ezekben az írásokban. A pályázat valóban elérte célját: erősítette a családi együttműködést, különleges élményt adott kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Könyv születhet a gyerekek alkotásaiból.

Az ünnepélyes díjátadót 2025. február 11-én tartottuk a Petőfi Művelődési Ház és Könyvtárban, ahol meghitt és örömteli hangulatban köszönthettük a résztvevőket. Fontosnak tartottuk, hogy minden pályázó gyermek elismerésben részesüljön, ezért valamennyien mesekönyvet kaptak ajándékba, amelyeket a Művészeti Munkaközösség tagjaival és az óvoda igazgatójával közösen adtunk át. A szülői zsűri döntése alapján a pályázat első három helyezettje a következők lettek: I. helyezett: Arnóth-Török Olivér Balázs. II. helyezett: Berecz Zsombor, III. helyezett: Kakaei-Pesti Róza. A munkaközösség egy merész, de szívből jövő álmot is szeretne megvalósítani. A beérkezett meséket egy közös mesekönyvben a pedagógusok illusztrációival színesítve szeretnénk megjeleníteni és népszerűsíteni.

A kiadáshoz jelenleg szponzorokat keresünk, hogy a gyermekek alkotásai méltó, igényes formában kerülhessenek nyomtatásba. A tervezett mesekönyv értékesítéséből befolyt összeget az „Bóbita Alapítvány a Dunavarsányi Óvodásokért” kapná, amelyet teljes egészében az intézmény gyermekeinek javára fordítanánk. Hisszük, hogy ez a kezdeményezés nemcsak a kreativitást és az önkifejezést erősíti, hanem közösséget is épít. A mesék világa összeköti a generációkat, élményt ad, és maradandó értéket teremt itt, Dunavarsányban is.

Nagy Péterné Reni