A hagyományos Bóbita Családi Napot az idén már ötödik alkalommal rendeztük meg szeptember 11-én.

Sajnos a tavalyi rendezvényt nem tudtuk megtartani a pandémia miatt, így ezt a napot nagyon sok szervezés, készülődés és izgalom előzte meg.

Az időjárás is kegyes volt hozzánk, így szép számban gyűltek össze a gyermekek, szülők és látogatók.

A rendezvény egyik célja az volt, hogy a családok tagjai együtt töltsenek egy tartalmas, vidám napot, ahol különböző helyeken tudnak tevékenykedni, falatozni, játszani, műsorokon részt venni.

A másik célunk pedig az, hogy a nap folyamán befolyt összeget óvodánk alapítványa, a „Bóbita Alapítvány a Dunavarsányi Óvodásokért” – intézményünk fejlesztésére fordíthassa. Az idei bevételt a Nagyvarsányi Óvoda udvarának rendezésére, szépítésére, udvari fejlesztő játékok beszerzésére fordítjuk.

Szeretnénk köszönetet mondani azoknak, akik ellátogattak rendezvényünkre, és így támogatták alapítványunkat, illetve azoknak, akik műsort adtak, vagy tárgyi felajánlást tettek, ezzel is hozzájárulva a nap sikeréhez.

Támogatóink voltak:

Borbély Réka – Gyantavarázs

Vadász Andrea

Gyógypedikűr és Kézápoló Stúdió

Agárdi Erzsike Néni

Du-Nád Kft.

Kriston család

Emerging Kft. – Döm-Döm Büfé

Sweetness Kft.

Horváth-Kiss Péter és családja

Gergőné Varga Tünde

Keresztesi Balázs

Gergely Baromfi Bolt

Nagyné Dr. Csobolyó Eszter – Pest Megyei Civil Közösségi Központ

Schipek Norbert

Peter’s Műszaki Shop

Tündérkonyha

Tündérvíz

Aranynektár Mézüzem

Dunavarsányi Városgazdálkodási Kft.

Bogi Cukrázda

Flura Pékség

Régi és Új Idők Pékárui

Korpics Anita

Szőke Masa családja

Mikó Kitty

Tilla Virág

Agócs Ákos és családja

Kovács Kincső családja

Liptai Húsbolt

Haj-Lakk Szalon (Schipek Nikolett és Lukács Beáta)

Home & Office Shop

Sárközi Zöldségüzlet

Tani Falatozó

Kriston Tamás családja

Guba Zénó családja

Benyó Lizi családja

Kristály Judit Postavezető Asszony

Borizs-Tóth Léna családja

„Kóci-Kuckó” Szépségszalon

Kavalkád Virágüzlet

Pizza-51

Billerbeck Budapest Kft.

Oil Benzinkút Dunavarsány

Zoltán Varga Viktória

Premium Sun Csokiszolárium Dunavarsány

Vékony Norbert és családja

Hair Spinning Extension – Vékony Rigó Gabriella

Boros Major Gréta és családja

Szűcs Attila és családja

Jaksa Bálint és családja

Hatvbani Anett és Jaksa Sándor

Jobbágy János (hangosítás)

Bóna Zoltán

Tűzoltóság – Takács Mihály

Németh Vince és családja

Kínai Bolt

Fanatic Jump

Sziget Dance

Dunavarsányi Gyermek Karate

Willpower TSE

Lenhardt Csaba

Mosolybirodalom

Pirisi Sándorné

Er-Gé Trans Reszler Gábor és neje

Tóth Csongor és Linett családja

Rafael Sándor családja

Agócs Ákos és családja

Szőke Vencel és családja

Flórikáné Váradi Annamária – arcfestés

Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság – Oláh Krisztián rendőr főtörzsőrmester, kutyás rendőrök: Szűcs Péter rendőr főtörzsőrmester, Ignácz István rendőr törzszászlós

Érdi Rendőrkapitányság Motoros Rendőrei

Görgei ABC

Takács Dani és családja

Joó Bianka és Családja

Vajda Papír

Bajkó Tamara és családja

Haraszti Mákvirágok Néptánccsoport

Pusztai-Huszák Adrienn

Cseh Ágnes

Végezetül e vidám rendezvény a Weöres Sándor Óvoda alkalmazotti közösségének lelkiismeretes munkája nélkül nem jöhetett volna létre.

Hálásan köszönjük minden kedves résztvevőnek, támogatónak, adományozónak, hogy hozzásegítették óvodánkat egy újabb sikeres Bóbita Családi Naphoz.

Szekeres Katalin