Hagyománnyá vált óvodánkban, hogy a Víz Világnapját, minden évben megünnepeljük a gyerekekkel. Nagy hangsúlyt fektetünk a környezettudatos nevelésre, a fenntarthatóságra. Fontos része a környezeti nevelésnek a környezeti jeles napok megtartása.

2022.március 22-én játékos programok kerültek megszervezésre e jeles alkalomból a székhely és telephely intézményünkben egyaránt.

Kisvarsányon a gyermekek akadálypályán mehettek végig, választhattak vízzel kapcsolatos dalok közül, amit hangszerekkel kísérhettek, továbbá kupakhalászatot játszhattak. Kísérletezésre is lehetőségük nyílt a gyerekeknek. Minden állomáson nyomdát kaptak a teljesített feladatért, így a nap folyamán teljes volt az öröm és boldogság.

A nagyvarsányi programunk célja volt, hogy ráirányítsuk a gyermekek figyelmét a tiszta víz fontosságára. A program 4 állomáson, vetélkedő formájában valósult meg. Az állomásokon mozgásos játékokban, dalos játékokban, kézműves tevékenységekben vehettek részt a csoportok és kísérletezhettek és pecséteket gyűjtöttek.

A nap végén minden csoport oklevelet kapott.