Az egész hét tevékenységeit úgy építettük fel, hogy a kukoricához kapcsolódva, a gyermekek megtalálják a fejlettségüknek megfelelő, differenciált élmény és tapasztalásszerzési lehetőségeket. Először is, a hét elején ismerkedtünk a kukoricával, mint növénnyel. Megfigyeltük és tanulmányoztuk a növény felépítését. A csoportokban megtalálható volt az egész hét folyamán a csöves kukorica, a csuhéval burkolt kukorica, vagy csak csupaszon a csutka. A gyerekek megtapogathatták, játszhattak vele.

Tanultunk mondókat, versikét a kukoricáról. A hét lezárásaként az óvoda udvarán játékos tevékenységeket szerveztünk a csoportoknak, melyek mindegyike kapcsolódott a kukoricához. Hat állomás volt: morzsolás, baromfi etetés, váltó versenyek, malac etetése kukoricával és a tanult mondókára kukorica adogatás. Önfeledt vidám játékba merültünk morzsolás és a kukoricaszemek szállítása közben, vagy a csutkavár építésekor. A kukoricamorzsolás technikáját nagyon ügyesen elsajátították a gyermekek, kedvenc tevékenységükké vált. Különböző, aszfalt krétával előre rajzolt formákat (hullám vonal, napocska, házikó) raktak még ki, amit nagyon szerettek csinálni.  Egész délelőtt játszottunk a kukoricaszemekkel, miközben a finommotoros koordinációt intenzíven fejlesztettük. A türelem, monotónia tűrés, szem-kéz koordináció, figyelem koncentráció hangsúlyos volt a különböző feladatok során (párosítások, vonalvezetés) . A cipőjüket is levehették, végig sétáltak a kukoricaszemeken, csutkán és csuhén, tapasztalatokat szerezve. Abba se akarták hagyni a játékot!  Igazi élmény volt számunkra az egész projekthét és a kukorica nap, melyről tanúskodjanak a KÉPEK!

Wágner Tímea óvodapedagógus